aBlog

Van az Indexen egy cikk, az mp3 drogról (I-Doser). Két kérdés merült fel bennem, miközben a cikket tegnap olvasgattam. Az első igen rövid: vajon ez törvénybe ütközik-e? (Bár utánaolvasva, valószínűsítem, hogy az.)

A másik egy kicsit utópisztikus. Ha az ilyen hangokkal, amik csak minimálisan térnek el a két fülben, lehet befolyásolni az agy működését, akkor egy idő után eljuthatunk oda, hogy az emberek emlékezetét is módosítsák vele? Lehet majd így tanítani valamikor? Itthon leülök, fejemre helyezek egy fülhallgatót, és két-három-sok óra alatt megértem a modern fizika elképzeléseit?

Azért ez kiakasztott. A House yg kurvajó sorozat, az tagadhatatlan, de ebből játékot csinálni? Van, amiből nem lehet játékot csinálni, és ezt el kell fogadni.

Egyébként most jutott eszembe: Toilet: The Videogame milyen lenne? Gyk. a wc-n kéne üldön, és… hagyjuk

Ahogy egyre inkább szemem elé kerül az Eszperantó, úgy egyre inkább szemem elé kerül a volapük is. Mi az a volapük? Egy mesterséges nyelv, mely nemsokkal az Eszperantó előtt lett megteremtve. De aztán kihalt, mert túl bonyolult volt: még a saját teremtője se tudta szótár nélkül beszélni, a változtatást pedig senkinek sem volt hajlandó megengedni.

Szóval volapük. Létrejött, tarolt, majd kihalt. A Wikipédia szerint ma körülbelül 20-ra tehető a beszélőinek száma. Milyen lenne megtanulni? Egy nyelv, amit csak te, és mondjuk 1-2 barátod értene? Egy nyelv, amin bármikor ordibálhatsz, senki nem értené meg rajtatok kívül. Egy nyelv, ami gyakorlatilag semmire sem jó, de mégis sokat jelenthet. Egy nyelv. Ha egyszer nagyon sok szabadidőm lesz, megtanulom, amint találok valakit, akinek ugyancsak nagyon sok szabadideje lesz, és velem tanulja.

Sikerült megint igen rövid időn belül felbaszni az agyam, és kicsit elszomorítani magam. Gondoltam keresek valamilyen programozási segédletet az interneten, nem konkrétan szintaxis leírásokat, hanem valamilyen doksit, ami egy kicsit az algoritmus írás rejtelmeibe vezet be, lehetőleg objektum orientált szemléletmóddal. Eme célból meglátogattam a http://gyakorikerdesek.hu weboldalt. Igen gyorsan sikerült felbaszni az agyam rajta.

(continue reading…)

Ma voltam bent volt iskolámban. Nekem már szünetem van, ők pedig még iskolába járnak, így beültem hozzájuk egy napra, miért ne alapon. Aztán lekéstem egy fizika órát, és már nem volt pofám bemenni, megzvarni az órát, így azt végigültem a folyosón, vagy ahogy azt a helyet pontosan ott hívják, a zsibongóban. A zsibongó egy diákok számára kialakított hely, ahol lyukas-óráikat, szüneteiket tölthetik el kicsit szórakoztatóbban, mint hogy a folyosón üljenek.

Nah, tehát ahogy ott ültem, néhány srác (akikről tudvalevő, hogy nem az intézmény legkitünőbbjei közé tartoznak), miközben különböző óráikat lógták el, elkezdtek csocsózni. Majd kis idő elteltével megjött az iskola igazgatója, és mivelhogy a zsibongó a bejárat mellett van, észrevette őket. Odament hozzájuk, és figyelmeztette őket, hogy nem csukták be a folyosóajtót: ugyanis ez egy belső szabály, hogy csocsózás előtt be kell csukni a folyosóajtót, mert különben zavarná az órákat. Nem kérte rajtuk számon, hogy miért vannak ptt, milyen órán kéne lenniük, semmi egyéb. Figyelmeztette őket, hogy a folyosóajtót csukják be, majd elment.

Ekkor merült fel bennem a kérdés: melyik a jobb vezető? Amelyik szigorú, mindig, mindent be akar tartatni, az alá beosztottakkal mindig rend van, de senki sem szereti. Vagy aki kicsit lazább, néha enged a szabályokból, kicsit fegyelmezetlenebbek az alá beosztottak, de sokan szeretik.

… lesülne, ha. Ha olyan ember lennék, mint akiről itt most mesélni fogok.

Tegnap voltunk osztálytalálkozón. Vagyis “osztálytalákozón”. Azért írom idézőjelbe, mert két éve, (mikor én nyolcadikos voltam), még egy nyolcosztályos gimibe jártam, ahonnan négyen felvételiztünk másik, négyosztályos osztályokba. Azóta mégtöbben elmentek onnan, de tegnap összefutottunk heten, abból öten még mindig egy osztályba járnak.

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jól éreztük magunkat, fogyasztuttunk is bőven. DE: volt olyan is a társaságban, aki fogyasztott bőven, csak a végén nem szállt be annyival. Azt nem értem, hogy az ilyennek hogy nem sül le a pofájáról a bőr? Mert ha nincs nála elég pénz, oké, meghívjuk egy sörre, azt a háromszáz forintot kibírom. Vagy meghívjuk egy felesre (7 cent?), 600 forint, ketten összedobjuk neki, nemnagyügy. De hogy a srác a visszafogás helyett még inni akart, és csak azért nem, mert senki nem ivott volna vele, hát. Szerintem így pofátlanság.

És akkor a végén nekem sült le a pofámról a bőr, hogy mikor egy csaj bedobta a 10-esét a végébe, jóval kevesebbet kapott vissza, mint amennyit kellett volna…

Érdekesek az emberek. Én már rég elástam volna magam a föld mélyére…

Csak szerintem szomorú az, hogy ha az mai átlag tizenéves lányoknak feltesszük azt a kérdést, hogy melyiket válaszaná inkább: jobb anyának lenni, vagy jobb alakkal rendelkezni, akkor a többség a másodikat mondaná? És hogy a terhesség optimális idejénak a 40. életévét jelöli meg? És inkább “béranyát” fogadna, minthogy neki kelljen kihordania a gyermekét.

Elbasszák a fiatalság élet-felfogását, elbasszák a nemzeti öntudatunkat, elbasznak mindent, ami csak egy kicsit is segítene abban, hogy magyarok maradjunk. És ami a legszomorúbb, hogy a többség nem veszi ezt észre. Azt pedig nem is tudhatjuk, hogy kik… A média, a politikusok, és mindenki, aki, vagy ami Amerikát, és a Nyugatot lejmolja. Szomorú. Szerintem…

Arra jöttem rá, hogy a szerelem egy fura érzés. Nagyon fura.

Konkrétan ez úgy jutott eszembe, hogy gondolkoztam rajta, miért van kint nekem msn-en személyes üzenetben az, hogy “(L) Kriszti”? Végülis ő (remélem) úgy is tudja, hogy szeretem. Én tudom, hogy szeretem őt. Akkor miért van kinnt? Dicsekvésből? Nagyképűségből, hogy “bííí, nekem kim van?” Vagy miért? Miért nem veszem le? Gondoltam rá, hogy leveszem, és akkor marad minden más fennt, de aztán mégsem tudtam megtenni. Miért? Számít egyáltalán az embernek, hogy valakinél ki van írva a neve egy (L) kíséretével?

Közben az ember tanul. Nagyon sokat tanulok az életről, az életből mostanság. Sok újdonsággal szembesülök, sok az új szituáció. Meg kell bíznom valakiben, még úgy is, ha néha nagyon nehéz. Még úgy is, ha néha nem érzem ezt a bizalmat visszafelé. Nehéz. Ha most vissza tudnék menni közel két hónapot az időben, sokmindent másképp csinálnék. Sokmindent később mondanék ki, és sokmindent másképp mondanék ki.

Rövid feljegyzés magamnak a végére: a szavaknak súlya van!

És így a végén elgondolkozom, hogy mehet-e publikusba ez a rövid szösszenet. Nem biztos, hogy publikélni kéne…