A film zseniális. Nagyszerűen mutatja be hogyan válhat valakiből egy elvakult, fanatista ember. Hogyan hatnak egy gyerkmekre a szülői, testvéri példák. Hogyan törik meg, hogyan változik meg, és hogy ezt mennyire nem tudja a régi környezete az embernek elviselni. És hogy van, amikor már nem lehet visszafordulni.

A filmet megnézetném minden, “divatmajom” “szkinheddel”, akik azért rohangálnak Nagy-Magyarországos, vagy éppen Kárpátiás pólóban, mert az divat. Nem, az nem divat. Nem divat rühellni az összes cigányt, buzit, négert, kínait, csak azért, mert cigány, buzi, néger vagy éppen kínai. Sőt, kifejezetten gáz csak ezért rühellni valakit. Mert azzal, hogy valaki nem Szent István vére, még nem ártott az országnak, a Magyar nemzetnek. Akkor sem, ha itt él. Azzal már sokkal inkább, ha lop, csal, hazudik, butítja az ifjúságot. Azért már lehet nem szeretni csoportokat, mert zsebel a Blahán, a másik azonos neműt túrja az utca közepén, vagy mert éppen lopott, csempészett áruval kereskedik a piacon. De ugyanúgy vannak magyar zsebesek, csalók és normális buzik.

Szóval szerintem a filmet megnéznie egyszer mindenkinek érdemes, és érdemes elgondolkozni rajta…

Most hétvége van, a koliban döglök. A koliról jut eszembe: a gólyák jó arcok, bár van köztük egy-kettő, aki nem annyira. Majd meglátjuk, mennyire kupálódnak ki.

Tegnap voltam McDonald’s-ban állásinterjún. Hétfőn szólnak. Remélem mehetek dolgozni. Éppen ezért voltam tegnap tüdőszűrésen is. Hétfőn mehetek a leletért. Remélem negatív, bár nem sok esélyem van a pozitívra, mivel nem vagyok láncdohányos.

Egyrészt hallottam, hogy majd’ két éve azért mondták, hogy az oroszok nem adnak gázt, hogy emelhessék itthon a gáz árát. Továbbá egy tízévesforma kissrácnak megtetszett a hajam.

Majd hazafelé elgondolkoztam azon, hogy 100 éve hogyan indították egy fejpályaudvarból a vonatokat. Mert most vezeték nélküli rádió adó-vevőn beszélnek. Ötven éve megoldhatták telefonnal… De 70-100 éve?

Azért egy-két célkitűzésem van az évre. Legelőször is szeretnék az infó OKTv-n minnél jobban szerepelni. A cél a döntő lenne, annak is az első fele. Meglátjuk, hogy jön össze, de azért bizakodva állok hozzá. Aztán jó lenne a fizika OKTV-n is minnél jobban szerepelni, de ezzel kapcsolatban már nincsenek olyan nagy elvárásaim. Aztán tavasszal érettségizni kéne, minimum informatikából, de jó lenne, ha angolból is meglenne tavasszal az érettségi. Aztán cél félévkor, és évvégén is 4.3 feletti átlagot hozni. Kíváncsi leszek, össze jön-e, mert azok a tárgyak, amelyek eddig felfele húztak, szépen, lassan kiestek a palettából.

Egyenlőre ennyi. Majd meglátjuk, mi jön össze belőle.

A BEJEGYZÉS FOLYTATÁSÁBAN SOK POÉNT ELLÖVÖK! CSAK AKKOR OLVASD TOVÁBB, HA EZT A TÉNYT ELFOGADOD, ÉS NEM ÉRDEKEL.

A játék az első órákban lenyűgözött. Bár a fegyverek kezelésével már az első percektől fogva gondom volt (PC-n miért kellett megtartani azt a szar konzolos megoldást? És miért nem került bele a játékba a Mafiában megszokott “leltár”?), de a fedezékesdi, a lövöldözősdi már a demóban lenyűgözött. Aztán hazamegyünk Itáliából, megérkezünk Empire Bay-be. A város lenyűgöző, él, mozog, lélegzik. Autókat szerelnek a parkolókban, és veszekszik a tulaj a szerelővel. Az emberek beszélgetnek egymással, boltokba mennek, csövesek ülnek az utcán, szóval mindenki “éli” az életét.

Szóval a város első blikkre lenyűgöző. A fejlesztők rádobnak erre egy lapáttal, mert a játék elején kell egy keveset gyalogolnunk, így látjuk a város, a nyüzsgő életet. Aztán Joe bemutat minket egy-két embernek, akiket egyből el is felejthetünk, mert többször nem lesz rájuk szükségünk. Talán egyszer-kétszer egy-két kis feladatot kaphatunk tőlük, de nem látjuk őket kettőnél többször. EZ eléggé elkeserített, mert nagyon személytelenné vált a játék. Hol vannak az olyan karakterek, mint a dadogós, félhülye Ralphy, a fegyverzseni Vincenzo, vagy a barátságos Lucas Bertoni? Aztán erre a személytelenségre rádob még egy lapáttal, hogy a “főnökeink” állandóan változnak. Először csak a családfő seggnyalójának seggnyalójának seggnyalójától kapunk feladatokat, majd ez a sor redukálodik két eleműre. Ez picit reálisabb, mint a nagy elődben megismert, egyből a főnökkel spanolós téma, de nagyon személytelenné, hangulat nélkülivé tette a játékot. Aztán lecsuknak minket, és az addig gyűjtögetett sok-sok pénzünk kárba vész. Ja, igen, mert pénz kapunk a feladatokért, amit elvégeztünk. Igaz, haszna szinte semmi, mert elkölteni nem tudunk annyit, amennyit kapunk, de sebaj. Idáig, a hazaérkezésünktől számítva nem telt el egy év, szóval elég sokat bemutat a játék Vito életéből.

A börtönben órák hossza arról szól, hogy megtanulunk veredekdni, majd verekedjünk. És verekedjünk. És ha még nem lett volna elég, verekedjünk még egy keveset. Aztán verekszünk. Ugye unjátok már? Még nem, hát, akkor verekedjünk még, mert jó az. Nem tudom, hogy a tesztelők ezen a részen miért nem akadtak ki. Majd évekkel később kikerülünk a börtönből, és egy teljesen más családnál folytatjuk az életet. Teljesen más emberek, teljesen új környezet. Nesze neked, “családiasság”. Újabb feladatok, melyek teljesen a börtön előtti részben megszokott, monoton sémára épülnek: reggel felébredsz, felveszed a csörgő telefont (változatosság, mikor egyszer csengetnek nálad!), elmész találkozni Henryvel, Eddie-vel, Joe-val, vagy valakivel, aki éppen feladatot ad neked. Elmentek közösen, vagy egedül valahova, lelősz valakit, majd hazaviszel mindenkit, és te is hazamész aludni. A játék nagy részét autókázás teszi ki. Ez nem lenne baj, hisz’ az elődben is nagyon sokat ültünk a volán mögött. Két problémám van vele: egyrészt itt sokkal többet kell autókázni a játék összességéből, mint az elődben. Másrészt a radar tönkreteszi az autókázás élményét, mert nem magadtól találsz oda valahova, így megismerve a várost, hanem a radar mindig megmutatja neked a legegyszerűbb utat. Ami általában ugyanarra megy. Persze, figyelmen kívül lehet hagyni a radart, de ha már ott van, senki sem fogja figyelmen kívül hagyni.

Szóval a küldetések eléggé egy sémára épülnek. Nincs meg benne az a változatosság, az a hangulat, mint az elődben. Ott autóversenyzőknek tettünk keresztbe, majd megnyertük, taxiztunk, a társainkat mentettük meg, csempészárut loptunk, családtagokat öltünk meg. Én nagyon hiányoltam belőle a dialógusokat, a film-szerű élményt. Az úgy volt, én azt mesélem el, egy-két tanúlsággal kiegészítve, a hallgatóban élő közhiedelmet kijavítva. Ez nagyon elment a GTA-kban megszokott, öldöklős, tanulság nélküli történet felé. Ölj, mert így tudsz érvényesülni, szegj törvényt, mert így lesz elég pénzed. Az első részben nem ez volt emgfigyelhető. Ott nem is káromkodtan egyáltalán, nem úgy, mint itt, ahol minden második szó a fákat dícséri…

A vége a történetnek eléggé sablonos. Csináljuk valamit a család tudta nélkl, ami lehet, hogy bajba sodor minket. Jaj, ez a szar bajba sorodt minket. Aztán Joe megbízik bennünk, mi csalódást okozunk neki, és az egész lóg a levegőben. Folytatható, de kérem, ne folytassák! A történettel elszúrták. Nagyon. Pedig egy jó játék lehetett volna. Csak az a fránya történet. Azt mondták, azért csak egy befejezése lesz a játknak, a tervezett sok-sokkal ellentétben, mert a teszterek mindig ezt szerették volna kihozni. Ha ez volt a legjobb befejezés, kíváncsi vagyok, milyen lett volna a többi.

Összességében egy eléggé vegyesen fogadható játékot kaptunk. Röviden leírva egy tűrhető játékot, de egy katasztrofális folytatűást kaptunk. Ugyanis, ha nem tekintjük azt, hogy egy nagyszerű játék folytatása, amelyre 8 évet vártunk (egy nap híján), akkor egy tűrhető, párszor játszható, lődd szét az agyad játékot kaptunk, amit még egyszer-kétszer elő lehet venni. Viszont, ha figyelembe vesszük, hogy volt ennek a játéknak egy első része, amely nem az agyatlan lövöldözésről szólt, hanem egy tanulságos történetet mesélt el, akkor egy katasztrofálisan szar folytatást kaptunk. Ez a játék sehol nem ér fel ahhoz az elődhöz, amit még ma is hajlandóak vagyunk páran elővenni, és 6., 7., 10., 20. vagy 30. alkalommal úhjrajátszani, és még mindig megráz a vége, az eleje, izgulok vidéken, sajnálom Samet a végén. Azt hiszem, ezért nagyon vegyes a fogadtatása a játéknak. Sokan, mint folytatás várták, aminek katasztrofális. De ha más névvel, az elődtől függetlenül adják ki, senki nem szidná. Mert senki nem kötné egy akkora remekműhöz, mint a Mafia.

Gyász. Gyász az, hogy nemzetünk hazánktól távol hullik, olyan ügyben, melyhez semmi közünk. Politika. Politika, mely undorító dolog mindig, főleg ha egy honfitársunk életébe kerül. Gyász. Honvéd, ki épp’ nem honát védte. Önhibáján kívül. Szomorú. Hadd idézzek Horthy emlékirataiból pár sort:

A magyar különlegesen benső kapcsolatban áll hazája határaival: ezek az ő számára egyúttal politikai törekvései és katonai erőfeszítése határait is jelentik. Ahhoz, hogy minden erejét belevesse a küzdelembe, országa földjén, vagy annak közvetlen környékén kell harcban állania.

Ezt is csak azért írtam, hogy tudjátok: élek, nem haltam meg (vannak, akik ezt hallva szomorúak lesznek), majd jelentkezem…

De futni mindenki tud. Minek ehhez egy konzol (vegyük ide a pc-t is)? De dobolni is mindenki meg tud tanulni, sőt, még zenekart is alapíthat bárki. Egyedül pénz kérdése, de amennyiből a játék-felszerelést megvehetjük, siomán összedobható egy gitár+erősítő / dob. Pont ahogy tornászni, teniszezni, stb. is mindenki képes. Ezeket akkor miért nem élőben csináljuk? Miért menő manapság mindent digitálisan csinálni?

Tényleg komolyan érdekel, mikor jutunk el oda, hogy dugni, gyereket nevelni is digitálisan fogunk. És itt most nem a Sims féle marhaságra gondolok, hanem a saját gyerekeim, saját családom, saját életem megélésére…

Nem is maga a feladat, hanem a hozzá tartozó egyéb dolgok izzasztottak meg egy kicsit. A végén annyit könnyítettem magamon, hogy a mátrixban nem lesz két azonos elem (egyébként is, értelmezésem szerint, ha van két azonos elem, nem egyértelmű a nyeregpont). Kurva unalmsa, matematikai feladatok ezek, de annyiból hasznosak, hogy közben megtanul az ember olyan dolgokat használni, mint dinamikus méretű vektorok a C-ben, halmazok megvalósítása a C-ben, stb… Jó ez, na, bármennyire is unalmas